Szemrevaló szocreál

2014. április 14. 08:00 - retek.

A Magyar Optikai Művek, vagyis a MOM hosszú időkig neves és jelentős vállalat volt, az itt előállított termékekre szerte a világon magas kereslet mutatkozott. Egy ilyen jelentős cég dolgozónak külön művelődési ház is dukált, így az igazgató megrendelésére és Dávid Károly tervei alapján 1951-re egy igazán szép központ nyílhatott meg.

Érdekessége, hogy a tervezés és az építés időszaka miatt a szocreál és a Bauhaus jegyei egyaránt megtalálhatóak rajta. Talán éppen ennek is köszönheti népszerűségét, nélküle a környék már gyakorlatilag elképzelhetetlen lenne. 2011-re kívül-belül megújult, közvetlen környezete is jelentős változásokon esett át. Ma már egy széles sétány és rendezvénytér határolja, az alatt elegáns étterem és rendezvényközpont létesült. Érdemes megnézni!

P1340843-w710-h650.jpg

A főbejárat és az íves szerkezet világos rendezvénytermet rejt

P1340834-w710-h650.jpg

Kitűnik környezetéből

P1340845-w710-h650.jpg

Főbejárat

P1340837-w710-h650.jpg

Erkélyek az ívben

P1340850-w710-h650.jpg

Szép burkolatot választottak neki

P1340836-w710-h650.jpg

A felújítással új kupolát is kapott

P1340846-w710-h650.jpg

P1340847-w710-h650.jpg

Programtábla

P1340856-w710-h650.jpg

P1340848-w710-h650.jpg

P1340859-w710-h650.jpg

Az oldalhomlokzaton Gáldi Gyula alkotása

P1340853-w710-h650.jpg

Munkás-paraszt szövetség - ma már műemlék

P1340852-w710-h650.jpg

P1340854-w710-h650.jpg

P1340851-w710-h650.jpg

Részletgazdag

P1340857-w710-h650.jpg

P1340858-w710-h650.jpg

A megújult sétány kellemes pihenőhely, hétvégén biopiaccal

P1340863-w710-h650.jpg

P1340865-w710-h650.jpg

Menő játszótér is tartozik már hozzá

P1340861-w710-h650.jpg

alairas_uj.png

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csakaszepre.blog.hu/api/trackback/id/tr316025911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása