Mikor leszáll az éj - I. Rész

2009. augusztus 17. 09:00 - retek.

Ami nappal szép, az éjszaka is szép. Nem kivétel ez alól Budapest számos épülete, melyek a napnyugta eljövetelekor új ruhába bújnak, hol sárgán, hol fehérebben, hol pedig különös szín kavalkádban bukkannak elő a sötét égbolt alatt. Ezen a héten a blog ennek szenteli a figyelmet, több helyszínen járva több szemszögből tekinthetjük meg a város számos gyönyörűen kivilágított építményét.

Elsőként hol máshol, mint a Duna környékén teszünk látogatást, elmerengünk mind a budai, mind a pesti panorámában, felfigyelhetünk az apróbb részletekre is. Mindegy, hogy a Dunakorzóról vagy a Halászbástyából szemlélődünk, a látvány magával ragadó minden tekintetben, ráadásul mindezt itthon tehetjük meg, nem kell mindezekért messzi földekre utazzunk!

Közvetlenül napnyugta után a legszebbek a Palota fényei

Egészként, alatta a fodrozódó Dunával

Fénylánc hídon és túl

Fényárban a csodás Lánchíd palota

Tökéletes harmóniában

Kikandikál a Tabán plébánia tornya

Messze ellátszik a Szabadság-szobrunk

Nézőpontot váltunk - irány a Halászbástya

Ismerős alakzatok, együtt

A világban sokfelé ismert díszkivilágítással

Szemben a Bazilikával - immáron este

Természetesen nem hagyhatjuk ki a Gresham-palotát sem

Magasan kitűnik a Szent István Bazilika...

...no meg a Parlament csúcsai

Alkalmi kilátónk, a bástya is igen gyönyörű

A Citadelláról megint egy újabb szemszöget ismerhetünk meg - egy újabb híddal

Házak egybemosódó tömege és a Váci út fényei...ám ezzel nincs vége!

Elindult a Csak a Szépre! fotópályázata nyereménnyel! Kattints a részletekért!

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csakaszepre.blog.hu/api/trackback/id/tr741314144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.08.17. 13:24:03

ez a sorozat is tökéletesen mutatja budapest egyik legnagyobb baját, a béna éjszakai kivilágítást. mindent ezzel a legrandább sárgás izével világítanak pofán, még a palotát is, ami így állati csúnya esténként, és fantáziátlan (a csúcs a halászbástya, amit olyan ügyesen világítanak meg alulról, hogy a reflektoroktól nem lehet lenézni).
üde színfolt (hehe) a parlament kupolája és a lánchíd 19 hotel a palota alatt, ami sajnos itt kimaradt. epiteszforum.hu/node/6370

viszont az utolsó képen látszik hogy kész az ortodox templom tornya :)

ildsisy 2009.08.17. 15:30:37

Nagyon szépek az esti képek, szép az esti Budapest! Én nagyon szeretem, sokszor csodálom, -ha néha esténként a Duna parton járok valahol. Csodálatos!

tanillati (törölt) 2009.08.17. 16:50:37

Ó CSODÁLATOS szépség, gyönyörű felvételek, köszönet az élményért.

Gallion 2009.08.17. 18:27:03

solatildnak általában igaz van, de most pont az ellentéte igaz :) A Királyi Palotát pont az éjszakai világitás tudja széppé tenni. Nappal meglehetősen ocsmány azzal a fura beazonisthatatlan szinével, de este mintha tényleg valamiféle pompa venné körül.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.17. 23:17:49

nem tudom mit állítottál a blogod forráskódján, de Opera alatt most egész egyszerűen a posztok a jobboldali menü alatt helyezkednek el.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.17. 23:26:31

@mestska: Az égvilágon semmit sem csináltam a forráskóddal, nem tudom mi lehet nálad a probléma. Passzolom.

BEAG 2009.08.17. 23:59:57

Nagyon szép sorozat, gratulálok hozzá!

A Lánchídról érdemes egy képet készíteni akkor is, amikor a díszvilágítást bekapcsolják. A zöld pillérekkel egész különleges. :-)

mestska · http://cities.blog.hu 2009.08.18. 08:10:00

@retekblog:

hát akkor passz. Mindenesetre eddig jó volt, valamint minden más blog.hu-s oldal is jó Opera alatt is. (két különböző gépről nézve is rossz)

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2009.08.18. 23:36:15

nekem is rossz.... itthon is és az irodában is :(

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.18. 23:48:40

@*Anna: Egyelőre nem tudom mi lehet a baj, nálam a hiba nem jelentkezik.

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2009.08.19. 08:40:38

mikori képek? jól látom, hogy végre nincs reklámfelirat a váron?

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.19. 11:25:48

@L.A.: Kb. két hete készültek, és valóban nincs már reklám!

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.19. 11:26:23

@*Anna: @mestska: Elvileg már jó az oldal.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.08.23. 23:44:17

@solaitid: részben egyetértek. Bécsből hazajövet (ami legtöbbször estére esik), mindig azt gondoltam: "ilyen egy várost. Itt minden sárga". Kétségtelen, hogy több épület (várpalota, lánchíd) világítását fel kell újítani, viszont az újonnan kivilágított épületek csodálatosak (Gresham, Andrássy út egyes palotái, stb)-szóval ezért csak részben, hiszen ezek az épületek is "sárgák". Abba viszont belegondolt valaki, hogy az Opera miért nincs kivilágítva????????????

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.23. 23:51:27

@aesculus: Igen, nekem akkor esett le, mikor szerettem volna az Operáról is esti képet készíteni. Különös, mert a környező épületek többsége szépen meg van világítva. Szóval a kérdés jogos.
süti beállítások módosítása