Ahol a csend szinte kötelező - Őszi kiadás

2010. november 21. 22:00 - retek.

Bezárult egy kör, eltelt négy évszak. A pesthidegkúti horgásztó blogunk vissza-visszatérő helyszíne, mellyel a természet sokszínűségét és páratlan színkavalkádját igyekszünk kedves olvasóink elé tárni. A tó egy igazi oázis, egy kis menedék a közeli főút forgalmától. A négy évszakból immár bárki kiválaszthatja kedvencét, és ennek megfelelően időzítheti látogatását. Merthogy nem csak a csend, hanem az idelátogatás is kötelező!

A tó tavasszal, nyáron és télen.

Egy megunhatatlan kép - most csónakkal is!

Tovább
1 komment

Filmszínházak királynője

2010. október 17. 22:00 - retek.

Uránia. Már nevében is gyönyörű. Ha pedig megpillantjuk magát az épületet, nem sokat kell gondolkodnunk: a név valóban kötelez. Az 1890-es évek közepén Schmal Henrik azonban még nem mozinak, hanem mulatónak tervezte az épületet. Nem is akárhogyan, hiszen Budapesten egyedülállóan itt a velencei gótika és az itáliai reneszánsz formai elemeit az arab-mór építészet díszítőelemeivel ötvözte.

A végeredmény tehát, valóban páratlan. A mulatóból színházzá, majd filmszínházzá avanzsált alsó szint formavilága, belső díszítései és egyedi hangulata olyan, melyet szavakba önteni talán nem is lehet igazán. Pontosan emiatt inkább tekintsük meg őket!

Ez már ablak!

Tovább
5 komment

Gárdonyi új tere

2010. október 03. 22:00 - retek.

Ott, ahol a Bartók Béla út találkozik a Bertalan Lajos utcával, ott, ahol Gárdonyi Géza szobra tekint le ránk, áll egy kicsi tér. Egy tér, melyen át számos alkalommal haladtak át a múlt század legnevesebb írói és költői. Útjuk nem máshova, mint a Hadik Kávézóba vezetett, összegyűltek ott elmélkedni, beszélgetni, alkotni. A tér pedig sokat változott az idők során, haladt, vagy éppen nem haladt a korral.

Most ismét megújult, és fantasztikusabb, mint valaha. Megalkotója, Tátrai Judit egy élhető, szerethető, és - a méreteihez képest is - tágas teret hozott létre. Burkolatai, növényzete igényes, és az utcabútorok minősége sem hagyhat kivetnivalót maga után. A mai divatnak megfelelően természetesen egy burkolatba rejtett szökőkutat is kapott a gyerekek legnagyobb örömére. Nézzük meg!

Az idővel haladva

Tovább
5 komment

Fehér kubusok

2010. szeptember 22. 23:00 - retek.

Az egykori Láng sporttelep bővítésének utolsó lépéseként egy igen szép főépülettel gazdagodott a telep környéke. Angyalföld legújabb büszkesége az öltözők mellett többek között étteremmel, fitneszteremmel, vendégszobákkal és négy squash pályával várja látogatóit.

Az épület letisztult világa szinte csábít a sportolásra, megvalósítása jól átgondolt, színvonalas munkát tükröz. A Vadász Bence és Palotás Artúr tervezők által megálmodott formák néhol vissza-visszakacsintanak a harmincas évek modern megoldásaira, ettől - és persze a mögötte elterülő műfüves focipályától - lesz igazi kötelező látnivaló mindenki számára!

~dá~-nak szertettel!

Világít a környék tőle

Tovább
7 komment

Szünetjel

2010. szeptember 10. 13:00 - retek.





Kedves Olvasók!

Blogunk rövid szünetet tart, szeptember végén azonban új szépségekkel térünk vissza!

 

 

 

3 komment
süti beállítások módosítása