Rózsaszín vásárcsarnok

2009. május 20. 09:00 - retek.

Hagyományőrző külsejével és egy különleges, Loft-típusú belső térrel büszkélkedhet az egykori Borjúvásárcsarnok. Az 1927-ben épült pompás és igen tágas létesítmény ma irodaházként funkcionál, melyet a mellette épült modernebbik testvére egészít ki.

A két ház a Máriássy utcában található a Ferencvárosban, innen is ered új nevük, a Máriássy-ház. A 2006-os felújítás alapvető elképzelése volt egy Budapesten egyedülálló munkahely létrehozása a mai kor igényei szerint, de az eredeti formák tiszteletben tartásával, amit egy kellemes, kizöldítetett környezettel is párosítanak. Ide látogatunk el most.

A húszas évek formái

Tovább
1 komment

Ahol a csend szinte kötelező

2009. május 18. 09:00 - retek.

Egy fárasztó nap vagy akár egy egész hét után kellemes kikapcsolódást nyújt az idén a nagyközönség számára is megnyitott horgásztó Pesthidegkúton, természetesen nem csak horgászoknak! A Temető utcai tó környezete megszépült, kedves sétányt építettek köré mely végigvezet a tó körül, valamint vadonatúj füvesítést is kapott a park nagy része.

Mivel a tavat eredetileg is horgásztónak használták, most is lehet bérelni horgászhelyet valamelyik szimpatikus pontjára ennek a romantikus állóvíznek. A csendes parton néha egy-egy hal csobbanása vagy kis békák brekegése hallatszik, így téve azt számunkra még hangulatosabbá. Aki járt már itt, jöjjön újra, aki meg még nem, semmiképpen se hagyja ki! De csak csendben, a halakat el ne zavarjuk!

A tükröződő természet

Tovább
7 komment

A legkedvesebb mintatelep

2009. május 15. 09:00 - retek.

A múlt század húszas éveiben kibontakozott Bauhaus irányzat mind Európában, mind az Egyesült Államokban hatalmas sikert aratott. Természetes, hogy Budapesten is számos ilyen típusú társasházat lehet találni, mely egyedi stílusjegyeivel és izgalmas formái által egy utca ékkövévé válhat. Mint tudjuk, Budapest egy színes város, és mindig tartogat meglepetéseket. Látogassunk el egy ilyen meglepetéshez!

Létezik Pasaréten ugyanis egy 1931-ben átadott mintatelep, mely nem társasházakat, hanem egyedi, többek között a Bauhaus-elvekhez is igazodó családi házakat és villákat foglal magába. Így lesz egyszerre történelmi visszatekintés és hangulatos helyszín a Napraforgó utca, ahol a házsor felépült. Minden egyes épület egyedi kialakítású és barátságos, megtekintése minden korosztály számára kifejezetten ajánlott!

Régi idők formái, melyek ma is modernnek hatnak

Tovább
25 komment

Szépségkoktél - IV. Fejezet

2009. május 13. 09:00 - retek.

Szürcsölgessünk el egy újabb koktélt, és időzzünk el újra a csinos házak tájékán! Különlegességként még be is pillanthatunk egy lenyűgöző udvarba és egy lélegzetelállító lépcsőházba!

A Parlamenttől jobbra álló óriási bérházba belépve ilyen látvány tárul elénk

Tovább
4 komment

A török hagyaték és a meredek macskakő

2009. május 08. 09:00 - retek.

Egy több mint 460 éves sírhelyet fedezhet fel magának aki ellátogat a Rózsadomb egy eldugott kis szegletébe. Történt ugyanis, hogy 1548-ban készült el az a türbe, melyet a hét évvel korábban elhunyt harcos muszlim szerzetes, Gül Baba sírja fölé emeltek. A zivataros történelem során a sokat megélt építmény számos változáson ment keresztül, többször átépítették, még keresztény kápolnaként is funkcionált.

Gül Baba türbéje mai arculatát a hatvanas években kapta, ma is kedvelt zarándokhely a török turisták számára, nem csak romantikája vagy rózsakertje, de az előtte elterülő lenyűgöző panoráma miatt is. És ha már romantika: megközelítése mindenképpen a Gül Baba utcán keresztül javasolt, mely utca egyike azon szűk, meredek és macskaköves budapesti utcáknak, ahol teljes a csend, valamint hangulatos és néhol romos házikók színesítik az egyébként is régies hangulatú környezetet.  

A legenda szerint a turbánján mindig egy rózsaszálat viselt

Tovább
7 komment
süti beállítások módosítása