A Dunakorzó büszkesége

2009. augusztus 05. 09:00 - retek.

El lehet ismerni, hogy Buda felé nézve több a látnivaló a Korzóról, azonban nem minden helyszínen van ez így. Ezen a sétányon találjuk ugyanis a Vigadó teret, mely önmagában is egy nagyon szép park, közepén vidáman csobogó szökőkúttal, körülötte különös formájúra alakított tiszafákkal. Ha pedig átnézünk a parkon túlra, nos, ott olyan látnivalót találunk, hogy megnyaljuk mind a tíz ujjunkat!

Utódjánál 34 évvel korábban, 1865-ben avatták fel a Pesti Vigadót, melyet Feszl Frigyes álmodott meg. Már elkészültekor olyan mértékű népszerűségre tett szert, hogy egyhamar a város legfontosabb kulturális intézményévé nőtte ki magát. Nem is csoda! A homlokzat annyi apró részlete ragadja el a nézelődőt, amennyit legfeljebb az említett budai látkép nyújtana, az Alexy Károly által megalkotott szobrok pedig egyszerűen gyönyörűek, részletesek, hasonlóképpen az épület ablakaihoz, stukkóihoz vagy egyéb díszeihez. Ezekre vetünk most egy nagyobb pillantást.

A park, és a parkon túl

Hatalmas és lenyűgöző

A játszó gyermek és a mögötte felderengő kőszobrok

Nőiesen

Zenei kísérettel

Középen, fent címer, két jól ismert királyunkkal

Minden részlet gyönyörűen kidolgozva - és felújítva

Faragott dísz kavalkád bármerre is nézünk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zene...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...és tánc az oszlopokon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pajzzsal védett ablak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oroszlánkirályok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IV. Béla marcona tekintete ugrik itt ki a falból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Koszorú a fejen és körülötte

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Korona az oszlopon, bajusszal

Ívek, körök, egyenesek, motívumok és cifraságok

Az erkély, ahová ki kell öltözni

Egy kőbevésett örök pillantás

Megtekintése térképen

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csakaszepre.blog.hu/api/trackback/id/tr301289585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2009.08.05. 10:37:27

Nagyon szép lett!

csak egy kis javítás: "különös formájúra alakított tujákkal" helyett "különös formájúra alakított tiszafákkal" (nem tudhattad, de ha már ...) :)

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.05. 11:20:37

@*Anna: Tudtam én, hogy tiszafa, csak megcsúszott a kezem a billentyűzeten! :-)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.08.05. 21:42:48

Ez nem az elso pest vigado! Ugyanitt alt elodje, amit-ha most jol emlekszem Hild Jozsef tervezett. Csak szetlottek az osztrakok, mikor a szabadsagharcban ostromoltak a honvedek a varat. Ezert le kellett bontani.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.05. 22:04:40

@aesculus: Nem állítottam olyat, hogy ez az első. Ez az a Vigadó, amit Feszl Frigyes tervezett.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.05. 22:05:30

@aesculus: De most látom, hogy hol a hiba. Máris korrigálom, ahogyan én gondoltam... :-)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.08.06. 17:26:04

@retekblog: hol a hiba? Mindegy, nem azért írtam, csak fontos, hogy itt már volt egy vigadó korábban

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.06. 17:49:35

@aesculus: Hiba már nincs, egyébként pedig tudom, hogy ez itt a második vigadó a helyszínen. :-)

lilelijah 2011.01.05. 19:23:26

@retekblog: Ezek a kúp alakú bokrok lennének a második képen? Nem nagyon lehet látni őket, sajnos.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2011.01.05. 20:31:42

@lilelijah: Ezt a kérdést most nem igazán értem.

lilelijah 2011.01.05. 20:38:01

@retekblog:

"közepén vidáman csobogó szökőkúttal, körülötte különös formájúra alakított tiszafákkal. " - erre gondoltam, de csak az első két képen látok növényt, az egyiken nagy fát, a másikon egy pár kis bokrot. Csak tetszenek ezek a bokrok is, ennyi... :)

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2011.01.05. 20:39:53

@lilelijah: Akkor igen, az első és a második képen látszanak a kis kúpok. Szeretem őket, jópofák.
süti beállítások módosítása