Bajnokok a Duna partjánál

2014. április 02. 08:00 - retek.

Nemrég még egy kisebb benzinkutat és egy gyengélkedő parkot látott aki erre járt, mára viszont hatalmas változások jönnek szembe. Elkészült ugyanis az Olimpia Park felújítása, amivel tulajdonképpen egy öt-az-egyben területet hoztak létre.

Az ötödik kerület legnagyobb közparkjában van ugyanis Budapest egyik legmenőbb játszótere, egy remek és tágas füves rész, egy igényes kutyafuttató, egy sportpálya, és végül de nem utolsósorban olimpikonjaink emlékparkja. Az már csak hab a tortán, hogy színvonalas mellékhelység is jutott ide, illetve a Duna melletti sétány is teljesen megújult. Aki kíváncsi rá, lesse meg minél hamarabb!

IMAG0559-w710-h650.jpg

Rá sem ismertünk a parkra

Tovább
4 komment

Újra a magasba tör

2014. március 25. 08:00 - retek.

A hazai szecessziós építészet egyik kiemelkedő alkotása sok-sok évig megcsonkítva, szürkén állt a Kossuth tér déli részén. Hányatott sorsa azonban véget ért, a Steindl Imre program egyik kiemelt beruházásának köszönhetően régi-új pompájában ejti bámulatba a felújított Kossuth téren sétálókat, vagy a dunaparti panorámában gyönyörködőket.

Habár az egykori bérpalota még nem készült el teljesen, a fő- és dunai homlokzatát mi már meglestük. A visszakapott egykori tetőzet és kupolák okozta vizuális értéknövekedés példát mutathat a hasonló sorsra jutott budapesti bér-és irodaházak várható felújításához. Merüljünk is el gyorsan a Wellisch-ház részleteiben!

P1340814-w710-h650.jpg

Páratlan megújulás

Tovább
6 komment

Ruccanások HÉV-vel - Grófnék és királynék kertje

2013. december 14. 18:00 - retek.

Ismét kirándulunk egyet, de azért most sem merészkedünk messzebb egy HÉV végállomásnál. Úticélunk ezúttal a Gödöllői Királyi Kastély, pontosabban annak kastélyparkja. A Grassalkovich család által építtetett egykori barokk kert az idők során számon átalakuláson ment keresztül, de egy azért biztos: mindig kedvelt, magasrangú pihenőhely volt. Aranykorát Mária Terézia és Ferenc József idejére teszik, nem hiába. Erzsébet királyné kedvenc pihenőhelyének tartotta, tavasszal és ősszel gyakran megfordult itt.

A második világháborút követő hányatott sorsát már csak a kastély múzeumában kiállított képek alapján láthatjuk. Szerencsére, hiszen mára a parkot gyönyörűen rendbehozták, kedves kis sétányai, aranyos dombocskái mindenki előtt nyitva állnak. Grófnék és királynék nyomdokában egy kitűnő kikapcsolódási helyszín, de nem csak gödöllőieknek. Természetesen magát a kastélyt is feltétlenül érdemes meglátogatni, hiszen számos kincset rejt. No de vissza a kerthez, tegyünk egy sétát!

P1340586-w710-h650.jpg

Pompával körbeölelve

Tovább
1 komment

Szecessziós hangjegyek

2013. december 02. 08:00 - retek.

Nem tudunk betelni a Zeneakadémiával. Múltkor már megnéztük kívülről, most meglátogatjuk belülről is. Ennél elegánsabb palotát a zenének tán keresve sem találunk, már bent lenni is egyszerűen lélegzetelállító.

A csodálatos szecessziós elemek, díszek, alakzatok, ólomüvegek utánozhatatlan eleganciába foglalják az itt megszólaló műveket, darabokat. A felújítást itt is gyönyörűen végezték el, akárhová nézünk mindig egy érdekes és gyönyörű részletet találhatunk. Nézzünk körül együtt!

IMAG0218-w710-h650.jpg

Tovább
1 komment

Ruccanások HÉV-vel - Népies időutazás (II. rész)

2013. november 18. 08:00 - retek.

Folytatjuk túránkat a fantasztikus Skanzenben, újabb tájegységek és újabb időutazások várnak ránk. Látni fogunk régi, de működő vízimalmot, dombtetőn csodás templomot, kálváriát. A házak mindig nyitva állnak előttünk, gondozója korhű ruhában várja az érdeklődőket, hiszen minden otthonnak, intézménynek külön története van.

A kicsik és nagyon örömére pedig egész nap közlekedik a Skanzen vonat, amivel az élmény talán nem is lehetne teljesebb. A helyről részletes információk továbbra is itt.

P1310882-w710-h650.jpg

A tanya bája

Tovább
2 komment
süti beállítások módosítása