Emeleteken át (Extra)

2009. július 24. 09:00 - retek.

A Budapest Városképpen blog eme cikkén felbuzdulva kisebb találkozó szerveződött a bloggerek körében, hogy saját szemükkel tekinthessék meg és ki is próbálják azt a bizonyos üvegfalú csőliftet, melyet az 1937-ben épült Margit körúti házban lelhetünk fel. Habár a bloggerekkel a személyes találkozás a liftnél különböző okok miatt nem valósult meg, a Csak a Szépre! kamerája a helyszínen járt, és természetesen nem hagyhatta ki az élményt!

Nem is egy, de rögtön két ilyen lift is van a házban. A benne utazó úgy érezheti magát, akár egy levél a csőpostában. Míg az egyik felvonó automata ajtajú, a másik már kézi behúzást igényel, így felesleges az ajtóra várni, elsőre talán mindenki beugrik ennek a kis tréfának. Érdekesség továbbá, hogy az épület különleges kialakításának köszönhetően a két házrész emeletei nem egy szintben vannak, így míg az első lift számozása szerint a nulladik emeletről a hetedikig megy, a másik már a mínusz másodikról indul, és az ötödiken ér véget, függetlenül attól, hogy a házrészek magassága természetesen azonos. Az üvegcsövön kívül maga a lépcsőház is elragadó, a kettő együtt az embernek igen kellemes emlékeket hagy maga után.

Utazás közben

A bejárat felől azonnal a középpontban

Jön a lift

Belül faborítás, kémlelő panorámaablak és...

...egy szokatlan figyelmesség

Belülről így lehet nézelődni

Áttör a szinteken

Mi megyünk felfelé, a másik éppen lefelé

Kanyarog a lépcső fentről

És lentről

Az egykori felülvilágító ma nem világít

De a kilátás a lépcsőházból egyenesen pazar

Megtekintése térképen

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csakaszepre.blog.hu/api/trackback/id/tr421264156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.07.24. 13:47:42

Jajj, miről késtem le:-( De nagyon jók a képek. Meg kell ismételni, mikor tényleg mindenki ráér.

ildsisy 2009.07.24. 16:07:55

Közel lakom a Margit körúthoz, nem is tudtam, hogy ilyen lift létezik egy régi házban...jó képek! :)

olvas0 2009.08.06. 12:33:55

ha jól dereng a csak szexet forgatták itt... ott... nem?

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.06. 17:48:15

@olvaso: Én még azon kívül a Rómeó és Júliás Erste reklámról tudok.
süti beállítások módosítása